Az Empíria Európai Tanácsadó Nonprofit Kft. sikeres pályázatának eredményeképpen iskolánkból 6 fő szakiskolás tanuló vehetett részt szakmai tapasztalatszerzésen a spanyolországi Motril városában.

 

Az Erasmus+ program keretein belül 2015.10.18. – 2015.11.08. között megvalósuló projekt a parkgondozó szakmát tanuló diákok szakmai gyakorlati ismereteinek bővítését segítette elő elsősorban. A kiutazó fiatalok fogadó szervezete a motrili Aprosmo, mely értelmi fogyatékos emberek egyesületeként korai fejlesztéstől kezdve a felnőttkori foglalkoztatásig segíti az arra rászorulókat. Diákjaink az egyesület kertészetében, kertészeti tanárudájában, szakiskolai képző intézményében, illetve parkokban gyakorolhatták szakma fortélyainak elsajátítását.

A gyakorlat képekben: Szakképzésben tanuló diákok mobilitása program (szerződésszám:15/KA1VET/3354)

ELŐKÉSZÜLETEK

A KERTÉSZETI ÁRUDÁBAN

A SZAKISKOLAI KÉPZŐ INTÉZMÉNYBEN

PARKÁPOLÁSI, KERTÉPÍTÉSI GYAKORLAT

A DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZETBEN

SZABADIDŐ

Az intézményben gyakorlatukat teljesítő gyógypedagógiai asszisztens hallgatók megismerkedtek az ERASMUS+ pályázat keretében megvalósított külföldi szakmai gyakorlat elemeivel, tapasztalataival, eredményeivel.

A programban részt vevő Siroki Balázs, a spanyolországi munkát és élményeket bemutató fényképekkel tarkított élménybeszámolót tartott tanulóinknak, majd válaszolt a feltett kérdésekre.

Bemutattuk az ERASMUS + programot pedagógusainknak, tájékoztattuk a tantesület tagjait a projekt eseményeiről, eredményeiről.